Annyira távol vagy...
Boldoggá tudlak-e tenni?
Félek...
Még sosem volt hozzám senki ilyen jó, érzem, hogy belül mindketten csak szeretetre vágyunk, szavakba önteni mégis olyan nehéz, hogy gyere, és ölelj meg...
Még nem értél haza, aggódom, és aggódom magamért is.
Megnéztem az Órákat, és újra és újra feltört bennem a zokogás, hogy miért hagyott el ennyire a reménység, miért van ekkora közöny, miért gondolok én is ennyit a halálra.
Veled kaptam meg a mindent a sorstól, és én nem tudok élni vele, istenem, megőrjít ez az érzés!
Szinte minden percben az autódat hallom jönni, fülelek, néha a kutya is ugat, felállok a kanapéra és kinézek az ablakon, és nem te vagy...
Vajon meg merlek-e ölelni, ha megjössz? Úgy félek nélküled! Társam a létben, bárcsak mernélek úgy szeretni, ahogy belül szeretlek!
Kint a madarak énekelnek, és én félek, hogy ma is külön alszunk el, és én nem merlek megölelni, mert körbefon a magány amit nem tudok áttörni...
Csak a szándékok élnek bennem most, a tetteim elfogytak tőlük, miért van ez, miért van ez így?
Ez csak élet, olyan eszetlen vagyok, hogy komolyan veszem! Már nem tudom, mi a lényeg...
Most hívtalak, kinyomtál. Már úton vagy? Ugye úton vagy? Kérlek ne menj el többet nélkülem...